Váltóműszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete

A váltott műszak megbetegít

Profession.hu


A több műszakban dolgozóknál nagyobb valószínűséggel fordulhat elő a szívroham és a szélütés.

A váltott műszakban dolgozóknál némiképp magasabb a szívroham és a szélütés kockázata, mint a kizárólag nappali műszakba járó embereknél - derül ki kanadai és norvég kutatók kétmilliónál több dolgozóra vonatkozó tanulmányából, amelyet a The British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóiratban tettek közzé. 

A több műszakos munkavégzést korábbi tanulmányok kapcsolatba hozták már a magas vérnyomás és a cukorbetegség kialakulásának nagyobb kockázatával is.

Az áttekintő elemzésben 34 korábbi vizsgálat adatait összesítették és analizálták. Az eredmény azt mutatta, hogy a váltóműszak 23 százalékkal növelte a szívroham és 24 százalékkal más szívbetegségek, míg 5 százalékkal a szélütés kockázatát.

Ugyanakkor a kutatók hozzátették, hogy a több műszakos munkarend nem volt összefüggésbe hozható a szívproblémák miatti halálozási arány megemelkedésével. Dan Hackam, a kanadai Western University professzora elmondta, hogy a váltóműszakban dolgozók esendőbbnek bizonyultak az alvás- és étkezési zavarokkal szemben is - írta a BBC hírszolgálata

A dolgozók számára az éjszakai és reggeli műszakok közötti váltást megelőző napokban minimum 2 pihentető éjszakai alvás szükséges. Kerülni kell a folyamatos éjszakai műszakot, illetve egy műszak hossza maximum 12 óra legyen - javasolják szakértők.

Mint arról a Profession.hu már korábban beszámolt: nemcsak a váltott műszak jár ilyen egészségügyi kockázatokkal. A sok munkahelyi stressznek kitett nők 67 százalékkal nagyobb valószínűséggel kaptak szívrohamot és 38 százalékkal szélütést, mint azok, akik munkakörüket kevésbé stresszesnek minősítették.

Szólj hozzá!

IP: 54.157.61.68

Írd be az alábbi kódot: